Nos, aki azt gondolta h szívás 6 óra eltolódással követni egy olimpiát, annak elmondanám h nem ez a szívás, hanem az h ha egy másik országban vagy az olimpia alatt. Sajnos ilyen módon én az egészről legnagyobb részt lemaradtam, hiába proxy-k és sopcastok, amikor kellett sose akart összejönni.

Mindenestre Cseh Laci nevét mindenki megjegyezte, meg azt is hogy oda jár ahova én és h szintén infós :)

Végül pedig, nagy nehezen a végére csak összejött a katarktikus (h írják?) pillanat, egy élőben megnézett aranymeccs az amerikaiak ellen, győzelemmel a végén. Köszönöm fiúk!

My take on aranytalanság: összehasonlítva az itteniek hozzáállásával én büszke tudtam lenni magyarságomra és őszintén tudtam örülni a nehezen jött sikereknek. A mellem meg régen dagadt annyira, mint amikor szobatársam apja felhívott telefonon (mármint, a fiát hívta csak mondta h beszélni akar velem is) csak hogy gratuláljon a magyarok sikeréhez (mégegyszer, az amerikaiak ellen). Ezért is köszönet az összes magyar olimpikonnak!